Szőke Sándor
SZŐKE SÁNDOR - szobrászművész-restaurátor
1962-ben született Gyulán, Kötegyánban nevelkedett, most is ott él családjával Gyulán először Koszta Rozó rajzszakkörébe járt, majd rendszeresen részt vett a Gyulai Nyári Művésztelepeken is. Következett folytatásként a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola szobrász szaka, ahol T. Nagy Irén és Fritz Mihály támogató munkáját hasznosítva 1980-ban érettségizett. A főiskolára való felkészülést sírköves és dekorációs munkával vegyítve hasznosította. A sikeres jelentkezést az akkor szokásos katonaság követte, majd folytathatta tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Itt a szobrászrestaurátor szakot választotta, de mestere Kő Pál biztatására nem hagyott fel az alkotómunkával sem. 1987-ben, visszatért szülőfalujába. A környékbeli művészeti csoportok bemutatkozásain kívül, volt néhány önálló kiállítása is, de főleg köztéri és egyéni megbízások kínálják számára a szobrászkodás lehetőségét.
Tagja: a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Magyar Restaurátorkamarának, a Békés Tájművészeti Társaságnak, a Kötegyáni Baráti Kör Egyesületnek, a Békés Megyei Képzőművészeti Szabadiskola Egyesületnek, (Kétegyháza).
„Lenyűgöz az élő természet és inspirál munkám során. Figuráim naturálisak, inkább mintázni szeretek, szobraim visszafogottan színesek. Keramikusi technikákkal és módszerekkel próbálom a szobrászat eszköztárát gazdagítani. Szeretem és követendő példának tartom a népművészet tárgyi kultúrájában rejlő humort, ha időm engedi szívesen hajtogatok papírt, de érdekel minden más logikai és összerakó játék is, nem beszélve a népi hangszerekről amit alkalom adtán meg is szólaltatok.”
Köztéri munkái:
Okány, Petőfi–dombormű, márvány;
Füzesgyarmat, Szent Borbála – díszkút, kerámia;
Sarkad, Kónya Sándor – portré, kerámia;
Gyula, Erdős Kamill – szobor, kerámia;
Békés, Dr. Hepp Ferenc – dombormű, márvány;
Battonya, 48-as emlékmű, - kerámia;
Magyarbánhegyes, Napóra - kerámia márvány kombinációja;
Nagybánhegyes, Tulipános díszkút – kerámia;
Szabadkígyós, Wenckheim-Czigler emlékmű - bronz, kerámia;
Szabadkígyós, Kossuth–mellszobor – kerámia;
Kunpeszér, I. II. Világháborús emlékmű – kerámia;
Kötegyán, II. Világháborús emlékmű - mészkő, márvány, fa.,
Kötegyán, Millenniumi emlékmű- Napóra - fa, műkő;
Kötegyán, Kossuth-mellszobor, kerámia;
Kötegyán, Táncsics-oszlop – kerámia;
Kötegyán, Táncsics-emléktábla - márvány, kerámia;
Kötegyán, Öko-park néhány eleme, fa;
Kondorosi és Gyulavári óvodák állatfigurái – fa;
Méhkerék, Nyisztor-Kovács emléktábla - márvány, bronz.
Egyéni kiállítások: Sarkad, Gyula, Gyomaendrőd, Bp.-Rákoshegy, Nagyszalonta.
Csoportos kiállítások: Alföldi Tárlatok, Békéscsaba; Vásárhelyi Őszi Tárlatok,
Hódmezővásárhely; a Gyulai Művésztelep kiállításai
