Rácz Katalin
RÁCZ KATALIN – keramikus művész
Budapesten született 1952-ben. 1981-ben a Magyar Iparművészeti Főiskola kerámia tervező szakán végzett, Csekovszky Árpád tanítványaként. Mesterének Tóth Tibor festőművészt tekinti.1971-től vesz részt a Gyulai Nyári Művésztelepmunkájában, az utóbbi években mint egyik vezetője. 1981-től tagja a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának (MAOE), 1982-től, alakulásától fogva tagja a Fiatal Iparművészek Stúdiójának. Jelenleg egy művészeti szakközépiskolában művésztanárként tevékenykedik.
Eddig csoportos kiállításokon szerepelt: 1981: Budapest, Szekszárd, diploma-kiállítás; 1995: Portrébiennálé, Hatvan. Rendszeres résztvevője Gyulán a művésztelep kiállításainak is. A Magyar Kultúra Napja alkalmával a Vigyázó Ferenc Művelődési Társaság tagjaival közösen állít ki minden esztendőben és az iskolai „Mesterek és tanítványok” című tárlatoknak is minden évben kiállító tagja.
Érdeklődési területe, munkáinak témája az ember.
